Dr. Unger András kapta a Pro Urbe Mosonmagyaróvár díjat

Ünnepi díszközgyűlést tartottak szerdán a városházán, ahol átadták a város egyik legnagyobb elismerését, a Pro Urbe Mosonmagyaróvár díjat. Az idei kitüntetett Dr. Unger András, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke, címzetes egyetemi docens lett.

IMGL5002.jpg

Fotó: Goda Barbara

Az ünnepséget Szabó Miklós polgármester köszöntője nyitotta meg, majd Fehérné dr. Bodó Mariann címzetes főjegyző vezette a programot. Mint elmondta: a testület döntése értelmében a város közössége nagyrabecsülésének jeleként ítélték oda a díjat Unger Andrásnak, aki kutató-fejlesztő munkájával, közösségépítő, városfejlesztési és műemlékvédelmi tevékenységével maradandó értékeket teremtett.

Jelölője, Szabó Miklós méltatásában kiemelte: a 76 éves szakember fél évszázada áll a magyar és nemzetközi tejgazdaság szolgálatában. Egyetlen munkahelye a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet volt, ahol számos szabadalma és tudományos közleménye született. Nevéhez fűződik többek között, hogy az Óvári sajt megyerikum lett, valamint, hogy a Moson Megyei Csemege Sajt és a Lajta Sajt európai uniós oltalom alatt álló megjelölést kapott.

Tovább

A dunai tokfélék élőhelyeinek térképezésében vesz részt a Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetem részvételével kezdődött meg az élő kövületnek is nevezett tokfélék – köztük a kecsege – védelmét célzó nemzetközi MonStur projekt. A kutatás korszerű módszerekkel, például környezeti DNS-vizsgálattal és szonár alkalmazásával tárja fel a ritka halfajok jelenlétét, elterjedését és élőhelyeit a Duna teljes hosszában, hozzájárulva a folyó ökológiai állapotának javításához és a természetvédelmi szemlélet formálásához.

 
Tovább

Alma Materünkhöz köthető személyek kaptak állami kitüntetést augusztus 20-án

Az államalapítás és Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a következő, Alma Materünkhöz kötődő személyeknek adományozott állami kitüntetést.

533131578_1333176625476656_2049039470845107375_n.jpg

Fotó: Mosonmagyaróvári Civil Szövetség

  • Dr. Unger András, tejipari szakmérnök, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. nyugalmazott igazgatója, a Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi docense, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke – a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, a tejiparban végzett több évtizedes szakmai, tudományos és oktatói munkája, valamint a város értékeinek megőrzéséért tett erőfeszítései elismeréseként.

534967276_1308850527278677_7869364732361669384_n.jpg

Dr. Unger András (Fotó: Pelsőczy Csaba)

  • Dr. Kiss Attila, kutató vegyész, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánhelyettese és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár- és Élelmiszeripari Tudáshasznosítási Központjának igazgatója. – a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, kiemelkedő szakmai munkájáért.

kiss attila.png

Kiss Attila 

  • Légrády Gábor, agrármérnök,  mezőgazdasági vállalatgazdasági szakmérnök, az egykori Nemzeti Földügyi Központ agrár- és vidékfejlesztésért felelős elnökhelyettese  – a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, az agrárigazgatási és támogatási rendszer fejlesztésében játszott szerepéért.

  • Dr. Orbán József Leventéné, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének alapító elnöke – a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, több évtizedes oktatói, karitatív tevékenysége, valamint a családok megerősítését szolgáló munkája elismeréseként.

535030984_1308850593945337_5900912793506691909_n.jpg

Dr. Orbán József Leventéné (Fotó: Pelsőczy Csaba)

 

Az elismerések is mutatják: Alma Materünk számos olyan szakemberhez és közösségi személyiséghez kötődik, akik munkájukkal és elhivatottságukkal méltón képviselik Mosonmagyaróvár szellemiségét és hagyományait.

Tovább

Meghívó Prof. Dr. Schmidt János születésének 90. évfordulója alkalmából szervezett Emlékülésre

 

Prof. Dr. Svhmidt János Emlékülés.png

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar vezetése, valamint a szervezésben közreműködő partnerintézmények és -szervezetek (MTA Állattudományi Bizottság, Takarmányozástani Tanszékek, Óvári Gazdászok Szövetsége, VEAB) nevében tisztelettel meghívjuk Önöket a 2025. szeptember 09-én 12 órai kezdettel megrendezésre kerülő Prof. Dr. Schmidt János akadémikus úr születésének 90. évfordulója alkalmából szervezett Emlékülésre.

 

Regisztrációs link: https://forms.gle/e1L5S8mm5RsC36k49

 

Tovább

Új elnököt választott a Magyarországi Precíziós Állattartásért Egyesület

dr. Tóth Tamás.jpeg

Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja,

a Magyarországi Precíziós Állattartásért Egyesület új elnöke

Tovább

Quality Systems in Modern Agriculture from a Practical Perspective nemzetközi tudományos konferencia

20250806_092852-1.jpg

Harmadik alkalommal rendezték meg „ Quality Systems in Modern Agriculture from a Practical Perspective” címmel a nemzetközi tudományos konferenciát 2025. augusztus 6-7-én Ciechanówban, Lengyelországban. A konferenciát a lengyel Green Crops Ltd. és az Ignacy Mościcki University of Applied Sciences közösen szervezte meg.

A Széchenyi István Egyetemről Dr. Wogene Solomon Kabato, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvár Kar Növénytudományi Tanszékének tudományos munkatársa tartott meghívott előadóként előadást „Impact of the Interaction Between Microalgae and Soil Bacteria on Crop Growth and Soil Fertility” címmel.

20250807_103351.jpg IMG-20250806-WA0001.jpg

 

Az eseményen vállalatok, kutatóintézetek és egyetemek szakértői gyűltek össze a világ minden részéről a tudományos ülésre és az azt követő terepi látogatásra, amelynek keretében bemutatták az innovatív mezőgazdasági gyakorlatokat valós gazdálkodási körülmények között.

Karunk tudományos munkatársának részvétele megerősítette a Széchenyi István Egyetem és a Green Crops Ltd. között 2024 februárjában létrejött tudományos együttműködési megállapodást, a közös elkötelezettséget az innováció és a fenntarthatóság előmozdítása iránt a mezőgazdasági kutatások révén.

Tovább

Pilóta- és repülőgép-karbantartó képzést indít szeptembertől a Széchenyi István Egyetem

Ismét bővül a Széchenyi István Egyetem oktatási palettája: az intézmény szeptembertől a légijármű-üzemeltető, valamint légijármű-karbantartó képzést indít. A hallgatók gyakorlatorientált, nemzetközi szinten is versenyképes tudást sajátíthatnak el olyan neves partnerekkel együttműködésben, mint például a Wizz Air.

Tovább

Pótfelvételi 2025: a Széchenyi István Egyetemen 62 szakra várják a jelentkezőket

A Széchenyi István Egyetem szeptemberben induló államilag finanszírozott és önköltséges képzéseire még nem késő jelentkezni azoknak, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel az általános felvételi eljárásban, vagy idén nem is próbáltak bejutni a felsőoktatásba. A pótfelvételi keretei között augusztus 7-ig van lehetőség beadni a jelentkezést.

Tovább

Felvételi rekord:magasabb ponthatárok mellett több mint 4700 elsőéves

Felvételi rekord: magasabb ponthatárok mellett több mint 4700 elsőéves jutott be a Széchenyi István Egyetem színvonalas képzéseire

Az általános felvételi eljárás eredményeként összesen 4739 fiatal kezdheti meg tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A szakok túlnyomó részén jelentősen emelkedtek a ponthatárok, ennek ellenére a felvettek száma 7,5 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Mindez arról árulkodik, hogy az intézmény töretlen népszerűségnek örvendő, magas színvonalú képzéseire jól felkészült hallgatók érkeznek, akik valódi nemzetközi környezetben tanulhatnak.

 
A felsőoktatásba felvételizők július 23-án 20 óra után kaptak értesítést arról, hogy felvették-e őket valamelyik általuk megjelölt intézménybe, s ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhattak a ponthatárokról. A Széchenyi István Egyetemre jelentkezők közül sokan az intézmény által szervezett Pont Ott Partin együtt várták a nagy hírt a győri campus Bridge Hallgatói és Oktatói Klubjában. Az este folyamán kiderült, hogy összesen 4739-en nyertek felvételt az intézménybe.
 
 
Ez abszolút rekord, annak ellenére, hogy a ponthatárok minden karon jelentősen emelkedtek a korábbiakhoz képest. A bejutáshoz például nappali tagozaton, állami ösztöndíjas képzésben járműmérnöki alapszakon a tavalyi 294 helyett idén 356, mérnökinformatikus alapszakon 310 helyett 334, a gépészmérnökin 277 helyett 339, a villamosmérnökin 252 helyett 352, a logisztikai mérnökin 290 helyett 350, a gazdálkodás és menedzsmenten 367 helyett 423 pontra volt szükség. Ezek a képzések bizonyultak egyébként a legnépszerűbbeknek is, kiegészülve többek között az „ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember”, a gazdaságinformatikus, az ápoló és a gyógypedagógia alapszakokkal.
 
 
„A felvételi adatok visszaigazolják, hogy magas színvonalú, a munkaerőpiacon is elismert képzéseink iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Kiemelkedő eredmény, hogy a jelentős ponthatár-emelkedés ellenére minden eddiginél többen nyertek felvételt egyetemünkre, ami az előzetes félelmek ellenére, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásának köszönhetően igaz mind az állami ösztöndíjas, mind a költségtérítéses helyekre is. Képzési kínálatunkkal folyamatosan reagálunk a gazdaság és a társadalom igényeire – legyen szó a fenntarthatóságról, a digitalizációról vagy az élenjáró technológiákról –, és egyszerre biztosítunk nemzetközi szintű infrastruktúrát, naprakész tudást, valamint sokszínű hallgatói életet. Szeptembertől elkötelezett, felkészült fiatalokkal bővül intézményünk, akik egy erős közösség tagjaivá válnak. Gratulálunk mindannyiuknak, nagy örömmel várjuk őket” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese.
 
edc533_10a2d041e633459ba96a1dcf310e3ab2~mv2.webp edc533_12c9b9960eb84ae5bea1d5602abaaf53~mv2.webp edc533_2e8964977a0549e1ad8026cf77de8b9f~mv2.webp edc533_34cac0d0f92e4db29478dc2420a72bac~mv2.webp  
Nagyon sokan a Széchenyi István Egyetem győri Bridge Hallgatói és Oktatói Klubjában rendezett Pont Ott Partin várták a ponthatárok kihirdetését július 23-án este. Ahogy a felvételeken látható, a dresszkód a fehér volt. (Fotó: Adorján András)
 

Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar minden szakja esetén nagy volt a túljelentkezés, amelynek következtében az idén is magas a felvettek száma, különösen igaz ez a magyar nyelvű járműmérnöki alapszakra. Az angol nyelvű képzések is jelentős érdeklődésre tartottak számot, mind a magyar, mind a nemzetközi hallgatók részéről.

 
Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar mindhárom képzési területén maximális létszámokkal indítja az új tanévet. A két angol nyelvű képzéssel rendelkező alapszak (nemzetközi tanulmányok, szociológia) mellett az emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon is indul angol nyelvű képzés szeptembertől. A kar új, gondoskodáspolitikai tanulmányok mesterszakját is nagy érdeklődés övezte, amelyen 34-en kezdik meg tanulmányaikat. Ez azért fontos, mert a szociális szféra munkaerőhiányát a régi képzések nem tudták megoldani.
 
Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon a tavalyi rekordév után ismét 12 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma. Továbbra is jelentős az érdeklődés a mezőgazdasági mérnöki, a környezetmérnöki, az élelmiszermérnöki, az állattenyésztő mérnöki, valamint az osztatlan agrármérnök képzések iránt, miközben újra nagy létszámú évfolyam indul a fenntarthatósági törekvéseket szolgáló „ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember” mesterszakon. A nemzetközi nyitás jegyében a 2025/26-os tanévtől három képzési szak angol nyelven is elérhető lesz.
 
edc533_5363da23875f40749c5fc6d3a3741e01~mv2.webp edc533_583fa003516c486cafa53cde3cac71bf~mv2.webp edc533_6bdd2de8946b4c149b3e2ead525831c6~mv2.webp edc533_9e740d2d508448a4914d356d4bb6ad4f~mv2.webp
(Fotó: Adorján András)
 
A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon a jogász szak bizonyult a legnépszerűbbnek, de felkészült hallgatókkal indulhat a már jelentős hagyományokra támaszkodó két alapszak – az igazságügyi igazgatási, illetve a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási –, valamint levelezőn az utóbbihoz kapcsolódó mesterszak is. Továbbra is sikeres az először tavaly elindított „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszak, amelynek révén a kar immár tucatnyi külföldi hallgatóval kilépett a nemzetközi oktatási térbe.
 
Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karon kimagasló érdeklődés mutatkozott a meghirdetett szakok iránt, tükrözve a szakmai munka színvonalát. Különösen kiemelendő az építészmérnök alap- és osztatlan képzés, amelyre sokszoros volt a túljelentkezés, valamint az angol nyelvű építőmérnöki képzés, ahol a hallgatói létszám jelentős emelkedése a nemzetközi jelenlét erősödését is jelzi.
 
Az Egészség- és Sporttudományi Karon a felvettek száma és a bejutáshoz szükséges ponthatárok egyaránt több mint 30 százalékkal emelkedtek. Változatlanul nagy az érdeklődés az ápoló és a szülésznő alapszakok, illetve az egészségügyi menedzser, valamint a szülészeti és nőgyógyászati szonográfus mesterszakok iránt. Jelentős túljelentkezés kísérte az egészségpszichológia mesterszakot, amelyen idén először nappali tagozat is indul. Újdonság a szülésznő mesterszak, valamint a kar nemzetköziesítésének újabb lépésként két angol nyelvű program – az egészségpszichológia mesterszak és az ápoló alapszak – is.
 
A Széchenyi István Egyetemen idén is a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar által meghirdetett képzések bizonyultak a legkeresettebbnek a felvételizők körében. A szakok állami ösztöndíjas hallgatói létszámai 5–35 százalékos növekedése mellett a ponthatárok 10–40 százalékkal emelkedtek. Mindez azt mutatja, hogy a műszaki és informatikai területeken elérhető magas színvonalú oktatás, az ipari partnerekkel való szoros együttműködés és a gyakorlatorientált szemlélet továbbra is vonzó a pályaválasztók számára.
 
edc533_932eb7f7fc3548068e67b4f7d567de0f~mv2.webp edc533_fcc9fba7c1684f8bb5c9ca774ea51d65~mv2.webp edc533_d8b28fb5831b4a04be0afcff0ac86f48~mv2.webp edc533_f520d56c76024b34988a9b132de04e9f~mv2.webp
(Fotó: Adorján András)
 
A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon tovább erősödött a képzések vonzereje: a magyar nyelvű alapszakok – a gazdálkodás és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a turizmus-vendéglátás – nappali munkarendű, állami ösztöndíjas ponthatárai meghaladják a 400-at, és a költségtérítéses bejutási küszöbök is számottevően emelkedtek. Mindez a kar iránti növekvő bizalmat tükrözi.
 
 
A Művészeti Karon újdonság a kürtművész alapszak, amely a több évtizedes hagyományokkal rendelkező zenei képzések sokszínűségét erősíti. Valamennyi designalapszak és -mesterszak a sikeresen elindul, jelezve a kreatív iparágak iránti élénk érdeklődést.
 
 
Gólyatali augusztus 1-jén
Vályi-Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke szerint a gólyák Győrben és Mosonmagyaróváron is pezsgő hallgatói életre, izgalmas, sokszínű, természetközeli városra számíthatnak. „Szeretnénk, hogy az elsőévesek mielőbb beilleszkedjenek, otthonra találjanak nálunk, ezért a Gólyahét mellett idén harmadik alkalommal Gólyatalit is rendezünk számukra, ami lehetőséget nyújt a kötetlen ismerkedésre, a szaktársakkal való kapcsolatépítésre” – hangsúlyozta. A Gólyatalira augusztus 1-jén, pénteken kerül sor a győri Aranyparton, a Uni by The Rusty Coffee-ban, számos szórakoztató programmal.
 
Forrás:Hancz Gábor 
https://uni.sze.hu/post/felv%C3%A9teli-rekord-magasabb-ponthat%C3%A1rok-mellett-t%C3%B6bb-mint-4700-els%C5%91%C3%A9ves-jutott-be-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR7f9xtZTf5xPmE8aOZdTYnZjQbx_pV0RQG1twJLmMszBQPGl1SybnB9keB9HA_aem_vgFlSFPq3NQZzt1A8pO3aw
Tovább

Kutatás-fejlesztési projekt indult a Bábolna Brojler Kft. és a Széchenyi Egyetem együttműködésével

forrás:https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2025/07/kutatas-fejlesztesi-projekt-indult-a-babolna-brojler-kft-es-a-szechenyi-egyetem-egyuttmukodesevel

Bábolnáról jön a jövő baromfija: egyedi húshibridet állítottak elő

677,67 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Bábolna Brojler Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem által létrehozott konzorcium a kormány által meghirdetett „2024-1.1.1-KKV_FÓKUSZ-2024” kutatás-fejlesztési program keretében.

1a04a6b734a04f2a8c8b27d083076ff0.jpg

Forrás: MW Archívum

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalhoz benyújtott „Prémium minőségű baromfihús előállítására alkalmas, alacsony környezetterhelés mellett termelő Bábolna-Multicolor (BMC) húshibrid előállítása” című pályázat egy nagy ellenállóképességű, hőtűrő, többszínű húshibrid- és a hibrid igényeihez igazodó takarmányozási technológia kifejlesztésével hozzájárul a körforgásos gazdaság kialakításához. 

A projekt célja olyan optimalizált növekedésre képes, az általánosan elterjedt, intenzív növekedésű brojlerektől eltérő izomrostszerkezettel rendelkező, így különleges húsminőséget biztosító, nagy ellenállóképességgel bíró, robosztus húshibrid (Bábolna-Multicolor: BMC) előállítása, amely a „The Better Chicken Commitment” (BCC) általános elvárásai szerint is eredményesen tartható. A fejlesztőmunka során kidolgozásra kerül egy olyan precíziós takarmányozási technológia is, amely komplexen kezeli a takarmány táplálóanyag-tartalmát, az energia-aminosav arányt, a táplálóanyag-ellátás intenzitásának javasolható szintjeit, valamint csökkentheti a takarmányozási technológiákba javasolt diéták környezeti lábnyomát (CO2).

A tervezett tudományos kutatásokat és fejlesztő munkát elsődlegesen az optimalizált növekedésű, állatvédelmi és állatjóléti elvárások maximális betartása mellett sikeresen tartható, minimalizált ökológiai lábnyom mellett előállítható, nagy táplálkozás-élettani és élvezeti értékkel rendelkező állati eredetű élelmiszerek iránti világviszonylatban megnövekedett kereslet indokolja. 

A fejlesztés kiinduló alapját a konzorciumvezető tulajdonában lévő 8, eltérő genetikai tulajdonságokkal rendelkező vonal (melyből 6 tisztavérű) adja, melyeknek komplex fejlesztésével jön létre az az egyedi hibrid, mely világviszonylatban is újdonságnak számít és nagy piaci potenciállal rendelkezik.

A projekt sikerének záloga, hogy a konzorciumvezető Bábolna Brojler Kft. több évtizedes szakmai múltra tekint vissza a hús- és tojóhibrid-tenyészállományok tartásában és tenyésztésében, emellett önerőből végez a baromfi-takarmányozás területén kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet a magas színvonalú termékek és szolgáltatások előállítása érdekében. A konzorciumi partner Széchenyi István Egyetem pedig megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel és kutató-fejlesztői szakemberekkel rendelkezik azokon a területeken, amelyek a célkitűzések megvalósulását garantálják. 

A projekt egy különleges húsminőséget biztosító húshibrid kifejlesztésén túl hozzájárul a gazdaság zöld átmenetének és a körforgásos gazdaság kialakításának támogatásához, az Európai zöld megállapodás (Green Deal) irányelveinek megvalósulásához 

Tovább

Értéket mentene és teremtene a Széchenyi-egyetem a mosonmagyaróvári postapalota megvásárlásával

A Széchenyi István Egyetem az értékmentés és az értékteremtés szándékával tervezi megvásárolni a mosonmagyaróvári postapalotát, új funkcióval gazdagítva az emblematikus épületet. Az intézmény a város és a térség érdekeit szem előtt tartva kezdeményezte az évek óta üresen álló ingatlan vételét, amelynek földszintjét szívesen az önkormányzat rendelkezésére bocsátja.

Tovább

Agrárjogi -és vidékfejlesztési szakjogász képzés indul a Széchenyi István Egyetemen

Agrár és vidékfejlesztési szakjogász 1 (1).png

A Széchenyi István Egyetemen induló Agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász képzés során az agrár-joganyagot kodifikáló, gyakorlatban és katedrán legmagasabb szinten művelő minisztériumi főosztályvezetők, EU-referensek, ügyvédek, bíróságon, oktatásban, agrárjogi társtanszékeken tevékenykedő szakmabeliek adják át specializált tudásukat. Mivel a képzés során megszerzett oklevél "Master of Laws" címet (LL. M.) tanúsít a felsőoktatási törvénynek megfelelően, így a kötelező képzési kreditek gyarapítására is alkalmas.
 

Tovább

Vadgazdálkodás szakértelemmel!

vadgazdalkodas_kreativ_1.png

A Széchenyi István Egyetem, Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara VADGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖKI képzést indít.

A képzés célja: A hallgatók megismerjék és elsajátítsák a vadgazdálkodási és vadászati ismereteket. Ezen belül kiemelt ismeretkörök: vadbiológia, vadászati állattan, vadvédelem, természetvédelem, vadgazdálkodási tervezés, fegyvertan, vadászati módok, vadászetika, trófeabírálat, vadegészségtan, vadhús-higiénia. Célunk, hogy a végzett szakmérnökök mérnöki szinten képesek legyenek a vadgazdálkodással, vadászattal kapcsolatos szakmai feladatok ellátására, képesek legyenek irányítani a vadászatra jogosultak szakmai tevékenységét.

Szakvezető: Dr. habil. Marosán Miklós PhD, kutatóprofesszor.

Képzési idő: 2 félév (10 oktatási nap/félév).

Felvételi követelmények: Agrár képzési területen szerzett (legalább BSc, vagy főiskolai) mérnöki diploma.

Képzés díja: 350 000,- Ft/félév

Képzési hely: Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar, Mosonmagyaróvár

Oklevélben szereplő képzés megnevezése: Vadgazdálkodási szakmérnök

Képzés tervezett kezdete: 2025. október

Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 30.

Jelentkezés és további információk:

web: https://felveteli.sze.hu/vadgazdalkodasi-szakiranyu-tovabbkepzes

e-mail: sulyne.mate.anita@sze.hu

telefon: +36 96 566 720

Tovább

Embriótranszfer: újrakezdés és genetikai fejlesztés egy időben

embriótranszfer.pngFotó: shutterstock.com

 

A tejtermelő ágazat számos globális kihívással néz szembe. Ilyen a precíziós állattenyésztés terjedése, amely alkalmazkodóképességet és tanulékonyságot vár el gazdasági haszonállatainktól. További fontos társadalmi igény a környezetvédelem, az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentése, valamint az állatjólléti szempontok egyre erőteljesebb érvényesítése az állati termék előállítása során.

Tovább

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári fejlődése

Az elmúlt évtized látványos fejlődésének újabb állomásához érkezett a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróváron: hamarosan megkezdődik az M-Club és környezetének teljes körű felújítása, valamint előrehaladott tárgyalások zajlanak a Magyar Posta Zrt.-vel a mosonmagyaróvári postapalota megvásárlásáról.

Tovább

Nemzetközi kapcsolatépítés: Nebraska államminisztere tett látogatást a Széchenyi István Egyetemen

Robert B. Evnen nebraskai államminiszter vezetésével érkezett magas rangú amerikai delegáció a Széchenyi István Egyetemre nemrégiben. A látogatás célja az intézmény nemzetközi kapcsolatainak bővítése, az agrár- és innovációs együttműködési lehetőségek feltérképezése, valamint a magyar–amerikai partnerkapcsolatok erősítése volt.

Tovább

Csaknem kétszázan szereztek diplomát a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karán

„Az ember élete olyan, mint a patak…” – a 125 éve született Fekete István író, egykori óvári gazdász gondolataival kezdődött a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának diplomaátadó ünnepsége július 4-én. Csaknem kétszáz végzős hallgató szerzett oklevelet, és vált egyben olyan közösség tagjává, amely a magyar agrár-felsőoktatás legrégebbi és egyik legerősebb hagyományokra épülő bázisát jelenti.

207 évvel ezelőtt, Európában elsőként Mosonmagyaróváron indult felsőfokú agrárképzés. E történelmi örökséghez méltón a napokban ünnepélyes keretek között adták át az okleveleket a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara végzőseinek.

Dr. Tóth Tamás dékán beszédében kiemelte:

„Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar küldetése, hogy a digitális technológiák, a precíziós mezőgazdaság, a fenntarthatóság és a környezettudatosság jegyében képezzen olyan szakembereket, akik a legújabb tudományos eredmények és a gyakorlati tapasztalatok révén képesek hozzájárulni egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövőhöz. Ebben a törekvésben az önök generációja kulcsszereplő. Önök azok, akik már nemcsak tanúi, hanem aktív alakítói lehetnek egy új korszaknak, amely a technológia és a természettel való együttműködés egyensúlyára épül.”

Hozzátette: diplomájuk jelképe annak a tudásnak, elhivatottságnak és munkának, amelyet az elmúlt években itt végeztek.

A diplomaátadón közösségi díjakat is átadtak: a Hallgatói Önkormányzat a Pro Auditoribus oklevél minősítésével ismerte el azokat, akik az egyetemi élet szervezésében, a közösség építésében és a hallgatói érdekérvényesítésben kiemelkedőt nyújtottak. Így Czuppon Benedek, Pankasz Medárd, Szöllőskei Réka Johanna, Marcsik Enikő és Tóth Dzsenifer Petra vehette át az elismerést. A végzősök nevében Sinkó Ferenc Ferdinánd búcsúzott – aki a Pro Auditorimus díj bronz minősítésében részesült –, személyes szavaival is megerősítve: az itt töltött évek nem csupán tanulást, hanem közösségi kötődést, barátságokat és értékeket is jelentettek.

Az eseményen Mosonmagyaróvár nevében Szabó Miklós polgármester, az Óvári Gazdászok Szövetsége nevében pedig Kovács-Csomor Zsolt elnök gratulált a végzősöknek, akik diplomájuk átvétele után a „Mosonmagyaróvár tiszteletbeli polgára” címet igazoló oklevelet is megkapták.

Az ünnepségen oklevéllel ismerték el dr. Ács Zoltán Győr-Moson-Sopron vármegyei főállatorvos és agrárügyi főosztályvezető, a kar külsős oktatója magas színvonalú tevékenységét, valamint dr. Kacz Károly professor emeritus példaértékű tudományos és oktatói munkásságát.

diplomaátadó.png
(Fotó: Adorján András)
 
 
 
 
Forrás: https://uni.sze.hu/post/korszer%C5%B1-agr%C3%A1rium-%C3%A9s-fenntarthat%C3%B3s%C3%A1g-csaknem-k%C3%A9tsz%C3%A1zan-szereztek-diplom%C3%A1t-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n-egyete
Tovább

Sikeres a 8-as csoport: zárult az óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés szakvizsgája

Sikeres a 8-as csoport: zárult az óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés háromnapos szakvizsgája

Hosszú, de tartalmas három nap után szívből gratulálunk a sikeresen végzett óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnököknek! A hallgatók nem csupán projektmunkáik védésén estek át, hanem országos szinten elismert szakemberekből álló szakvizsgabizottság előtt számoltak be integrált, komplex mérnöki tudásukról. Munkájuk és teljesítményük példaértékű.

3nap.jpg

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a vizsgabizottság tagjainak, akik szakértelmükkel, figyelmükkel és értő kérdéseikkel emelték az esemény színvonalát:

  • Szakvezető: Dr. Vona Viktória
  • Elnökök: Dr. Húth Balázs, Dr. Tóth Tamás, Dr. Nyéki Anikó
  • Titkár: Sülyné Máté Anita
  • Belső tag: Dr. Kulmány István

Külsős tagok: Dr. Pecze Zsuzsanna, Dr. Virág István, Hajdu Attila, Dr. Mesterházi Péter Ákos, Molnár Dániel, Csepregi Attila, Dr. Labant Attila, Dr. Csiba Mátyás, Bakos István

  • Az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági technológia és a digitalizáció robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, és ez határozottan megmutatkozott az idei évfolyam projektmunkáiban is. Míg korábban elméleti megvalósítások és első próbálkozások domináltak, addig a mostani szakdolgozatok már konkrét, megvalósult és a mindennapi gazdálkodás részévé vált megoldásokat mutattak be. Látható, hogy a precíziós mezőgazdaság ma már nem csupán jövőbeli vízió, hanem működő gyakorlat.

Évről évre új szintre emelkedik a képzés, és a fejlődés nem áll meg: jövőre is folytatjuk munkánkat a megújult elméleti és gyakorlati oktatással, amely folyamatosan alkalmazkodik a mezőgazdaság aktuális kihívásaihoz, különös tekintettel a digitális innovációkra.

Vár Óvár – várjuk a 9-es csoport jelentkezőit is szeretettel!

Dr. Vona Viktória

Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar

precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés szakvezetője,

a Csernozjom Kft. ügyvezetője

A jelentkezéseket itt várjuk:

https://felveteli.sze.hu/precizios-mezogazdasagi-szakmernok-szaktanacsado

A mosonmagyaróvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés közösségimédia-oldala pedig itt található:

https://www.facebook.com/precizioskepzes

További agrárdigitalizációs tartalmak és a képzéshez kapcsolódó közösségimédia-megjelenések:

Digitális Agrárakadémia Plusz

https://www.facebook.com/digitalisagrarakademia

 

 

Tovább

Elindult „Magyarország Legszebb Birtoka 2025” kiválasztásának második fordulója

Az AGROTREND Csoport az idén kilencedik alkalommal választja ki Magyarország legszebb birtokát.

A válogatás végén összesen hat kategóriában (Borbirtok, Családi gazdaság, Fiatal gazda birtoka, Gyümölcstermesztő és kertészeti birtok, Precíziós gazdaság, Szántóföldi növénytermesztő birtok) hirdetnek győztest. A zsűrizés első köre lezárult (jelölés, online zsűrizés). A zsűri kiválasztotta a 38 jelölt birtok közül, kategóriánként a két legkiemelkedőbbet. Július folyamán - július 2., 3. és 4. hetében - ezeket a birtokokat a zsűri tagjai személyesen is bejárják, hogy a helyszíni tapasztalatok alapján döntsék el, kik lesznek a kategóriagyőztesek.

A héttagú zsűri munkájában országosan elismert szakemberek vesznek részt. Az agrár-felsőoktatást karunk két munkatársa: Prof. Dr. Palkovics László az Agrár- és Élelmiszeripari Kutató Központ elnöke és Dr. Tóth Tamás dékán képviseli.

Tovább

Út a felsőoktatásba – PontÓvár tábor 2025

Út a felsőoktatásba – Élményekkel és tudással gazdagodtak a PontÓvár tábor résztvevői

A Széchenyi István Egyetem elkötelezett abban, hogy támogassa a továbbtanulás előtt álló fiatalokat. Ennek jegyében idén immár harmadik alkalommal szervezte meg az „Út a felsőoktatásba” program keretében a PontÓvár - felvételi előkészítőt az egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, amely az idei tanévben is nagy érdeklődés mellett zajlott le.

pont.jpg

A programsorozat célja, hogy testközelből ismertesse meg a középiskolás fiatalokat az agrár- és élelmiszertudományok világával, a fenntarthatóság kérdéseivel és a precíziós gazdálkodás hétköznapi tevékenységeivel, valamint a mosonmagyaróvári campus nyújtotta lehetőségekkel. A program minden eddiginél nagyobb érdeklődést váltott ki: öt napon keresztül 44 diák vett részt az ország különböző pontjairól, hogy betekintést nyerjenek a leendő tanulmányaikba – élményalapú, gyakorlatorientált formában.

A tábor első napja a közösségépítés és az egyetemi élet megismerésének jegyében telt: a résztvevők bejárták a campust „Campustörténeti projekt” keretében, betekintést kaptak az egyetem tanulmányi rendszerébe is. A „CampusWalking – Közös felfedezés és gondolkodás” során kis csoportokban, kreatív feladatokon keresztül képzelték el, hogyan nézhet ki a fenntartható agrárium 2050-ben – az így született ötleteket pedig egymásnak prezentálták.

A hét további napjai szakmai élményekben gazdag programokat kínáltak:

  • A gazdálkodás modern eszközeit, a mezőgazdasági digitalizáció világát a Smart Farmon ismerhették meg, ahol drónokat próbálhattak ki, valamint traktorvezetési gyakorlaton is részt vehettek.
  • Növénytudományi szekcióban a résztvevők elmélyíthették növényismeretüket gyomnövény-felismerési gyakorlat segítségével. A gyümölcstermő növények témakörében foglalkoztak többek között azok csoportosításával, hazai termesztési helyzetével és a termőrészek felépítésével is. A tanulást almakóstolás és értékelés tette még élvezetesebbé.
  • A környezettudatos gondolkodás keretében kis csoportokban foglalkoztak talajvédelemmel, komposztálással, a víz szerepével és betekinthettek a „zöld” mezőgazdaságba.
  • Az Élelmiszertudományi Tanszéken szó szerint is ízelítőt kaptak a szakmai munkából: saját csokoládét és cukorkát készíthettek, miközben megismerkedtek a gyártás technológiájával.
  • Egy izgalmas üzemlátogatás keretében a Pannon-Mag-Agrár Kft. telephelyén követték végig a vetőmag útját a pótkocsitól, a laboron át egészen a zsákolásig.
  • Az állattenyésztés világába is betekinthettek interaktív előadásokon keresztül, többek között a rovartenyésztésről és a haltenyésztés globális kihívásairól tanulhattak.

A hét végén a táborhoz idén is kapcsolódott a „PontÓvár – Junior tudósok az Agráriumban” szakmai verseny, amely igazi tudományos műhelyként működött. A résztvevők konferenciahangulatban, a tudományos diákköri konferenciák szabályai szerint, a tábor közönsége és szakmai zsűri előtt adták elő előadásaikat, majd a feltett kérdésekre válaszolva bizonyították felkészültségüket.

A felvételi előkészítő zárásaként a fiatalok írásbeli vizsgát tettek a megszerzett tudásukról.

A diákok visszajelzései alapján a tábor nemcsak tartalmas, hanem élménydús is volt. Az új ismeretek mellett értékes közösségi élményekkel és motivációval tértek haza – sokan megerősödtek abban, hogy a Mosonmagyaróvári Kart választják majd továbbtanulási célként.

Tovább

Dr. Tossenberger János az agrár-felsőoktatás szerepéről nyilatkozott a Magyar Mezőgazdaságban

Dr. Tossenberger János, Karunk Állattudományi Tanszékének professzora a Magyar Mezőgazdaság című szakmai folyóiratnak adott interjút, amelyben az agrárképzés kiemelt szerepéről, valamint a jövő kihívásairól és lehetőségeiről osztotta meg gondolatait.

A professzor hangsúlyozta: „Az agrárium jövője a jól képzett, gondolkodó szakembereken múlik” – ebben pedig az agrár-felsőoktatásnak meghatározó szerepe van. A képzésnek nemcsak a korszerű elméleti tudást, hanem a gyakorlati szemléletet is biztosítania kell a hallgatók számára.

A beszélgetés kitért az agrárium digitalizációjára, a fenntartható gazdálkodásra és az innováció szerepére is – ezek mind olyan területek, ahol az egyetemek és főiskolák kulcsszerepet tölthetnek be.

A teljes interjú itt elolvasható:

 

512666606_1299895788810363_8327405361313410345_n.jpg

Tovább

Kránicz Tamás és Dániel családi gazdaságukban kísérleteztek, tudományos olimpián díjazták őket

Tudományos olimpián ért el kiváló eredményt a győri Révai Miklós Gimnázium két diákja. Az őszi búza termesztés és a réztartalmú mikroelektronikai hulladékok kapcsolatát vizsgálta meg Kránicz Tamás és Kránicz Dániel. A Révai Miklós Gimnázium tanulói harmadik helyen végeztek munkájukkal.

A minőségi vizsgálatokat a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának Vízgazdálkodási és Természeti Ökoszisztémák Tanszékén végezték el. 

Tovább

Nyílt nap

2026.11.06. (péntek) 8:00-13:00 (Flesch Központ)
2026.12.11. (péntek) Campus, Lucsony u. 2.
2027.01.22. (péntek) Campus, Lucsony u. 2.
Bővebb információ: https://ovarikar.sze.hu/nyilt-nap