Dékáni köszöntő

Toth_Tamas.webpSzeretettel köszöntöm a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának honlapján!

Karunk jogelődjét 1818-ban alapították, és Európa első, folyamatosan működő agrár-felsőoktatási intézményeként gazdag hagyományt őriz. Erre a több mint kétszáz éves örökségre építve ma a tradíció és a megújulás egységében gondolkodunk: a legkorszerűbb precíziós technológiák, az agrárdigitalizáció, a fenntarthatóság és az élelmiszerlánc-innováció határozzák meg képzési és kutatási fókuszainkat.

Küldetésünk, hogy az óvári campus a térség és az ágazat élő tudásközpontja legyen: olyan hely, ahol a kutatás, az oktatás és az innováció kézzelfogható eredményekben találkozik – például a Smart Farm Tangazdaságban megvalósuló fenntartható és digitális megoldásokon keresztül.

Mindezt a Széchenyi István Egyetem széles körű tudásbázisára támaszkodva valósítjuk meg: karunk aktívan együttműködik az intézmény más tudományterületeivel, kihasználva az interdiszciplinaritásból fakadó szinergiákat és az oktatási, kutatási és innovációs lehetőségeket. Meggyőződésünk, hogy a jövő kihívásaira csak közös gondolkodással, a műszaki, informatikai, gazdaság- és társadalomtudományi területek összekapcsolásával adhatunk valódi válaszokat.

Mosonmagyaróvár egy nagy múltú, gyönyörű város, ahová szeretettel várjuk a hallgatókat – ahol mégsem a történelmi múlt és a felhalmozott tudás a legnagyobb kincs, hanem az óvári gazdászok összetartó közössége.

Dékánként azt képviselem, hogy a kiválóság együttműködésből születik: a csapatban és a közös munka erejében hiszek. Hallgatóinknak gyakorlatorientált, projektalapú, vállalati kapcsolatokra épülő képzést nyújtunk, miközben a tehetséggondozást és a mentorálást is erősítjük – hallgatói és oktatói oldalról egyaránt.

 

Dr. Tóth Tamás

dékán, kutatóprofesszor