Karunk korábbi és jelenlegi oktatói is elismerésben részesültek a pedagógusnapi ünnepségen

Mosonmagyaróvár városának pedagógusnapi ünnepségén több, karunkhoz kötődő oktató munkásságát is elismerték.

710756244_122197292486791749_4856579730304501721_n.jpg

 

Az eseményen elsőként a nyugállományba vonuló oktatók munkáját köszönte meg a városvezetés. Az emléklapok mellett a több évtizedes szakmai pályafutást maguk mögött tudó pedagógusokat a Moson Megyei Nők Egyesülete és Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata ajándékutalvánnyal is elismerte. Az elismeréseket Balázs Endre alpolgármester adta át többek között Szakály Gabriellának, a Piarista Iskola pedagógusának és Albert Zitának, a Kossuth Lajos Gimnázium tanárának. Mindketten karunk egykori oktatói, akik hosszú éveken át segítették hallgatóink képzését.

A rendezvényen adták át a „Mosonmagyaróvár Város Kiváló Egyetemi Oktatója” díjat is, amelyet idén Prof. Dr. Pinke Gyula, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Talaj-, Víz- és Természettudományi Tanszékének egyetemi tanára vehetett át.

A kitüntetést megelőzően megható laudáció hangzott el Prof. Dr. Pinke Gyula szakmai és emberi kvalitásairól. Az elismerő beszédet két egykori hallgatója, Dr. Pál Róbert és Dr. Tóth Kálmán mondta, akik személyes történeteken keresztül mutatták be egykori tanáruk oktatói, kutatói és mentori tevékenységének hatását.

Karunk közössége nevében szívből gratulálunk valamennyi elismerésben részesült oktatónak, különösen egykori kollégáinknak, Szakály Gabriellának és Albert Zitának, valamint Prof. Dr. Pinke Gyulának a rangos városi kitüntetéshez.

Fotó: Milkovits Tibor