Jubileumi évfolyam indul az óvári precíziós képzésen
2026 őszén immár tizedik alkalommal indul el a precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés Mosonmagyaróváron. A jubileumi évfolyam hallgatóit a korábbiakhoz hasonlóan gyakorlatközpontú oktatás, a legfrissebb kutatási eredmények és a mezőgazdaságban közvetlenül hasznosítható tudás várja.

A három-, illetve négynapos egységekre osztott oktatási blokkokban az egyetem oktatói mellett számos külső szakember mutatja be a precíziós mezőgazdaság legújabb kutatási és gyakorlati eredményeit az óvári campuson.
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének szakvezetője, dr. Vona Viktória elmondta: ahogy az elmúlt években a Felvidékről és a Vajdaságból is érkeztek hallgatók, ezúttal is a teljes Kárpát-medencéből várják az érdeklődő szakembereket.
A mosonmagyaróvári képzés egyik legfontosabb sajátossága a gyakorlatközpontúság. Az egyetem Smart Farmján mintegy 500 hektárnyi termőterületen valósulnak meg agrárdigitalizációs kísérletek, valamint a precíziós gazdálkodáshoz és a helyspecifikus termeléshez kapcsolódó gyakorlati fejlesztések.
Az itt dolgozó szakemberek számos szakterületen segítik a hallgatókat tanácsaikkal, tapasztalataikkal és a gyakorlatban már bevált megoldások bemutatásával. A résztvevők a tangazdaság működését és technológiáit közvetlen közelről ismerhetik meg: a traktorfülkétől a farmmenedzsment-rendszereken és a térinformatikai megoldásokon át egészen a dróntechnológiáig.
A 2026 őszén induló tizedik évfolyam így nemcsak korszerű szakmai ismereteket kínál, hanem olyan gyakorlati tudást is, amely közvetlenül hasznosítható a mindennapi gazdálkodásban.
Ne maradj le a jubileumi évfolyamról – jelentkezz most!
https://felveteli.sze.hu/precizios-mezogazdasagi-szakmernok-szaktanacsado