In memoriam Prof. Dr. Szabó István

Prof. Dr. Szabó István.jpg

2024.01.09-én életének 77. évében elhunyt Dr. Szabó István professor emeritus, az Agrárökonómiai Tanszék jogelődjének igazgatója. Temetése 2024.01.26-án 11 órakor lesz a Zsámboki temetőben.

Professzor úr Zsámbokon született 1947. február 25-én. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdászi, majd szakközgazdászi oklevelet.

Pályázat útján került 1986-ban a Pannon Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karának Társadalomtudományi Tanszékére, egyetemi adjunktusi beosztásba. 1990-ben egyetemi docenssé, 1999-ben pedig egyetemi tanárrá nevezték ki, 1998-ban kapott habilitált címet. 1993-2013 között tanszékvezető, 2011-2012 között pedig a Gazdaságtudományi Intézet igazgatója volt. 2013-2017 között beosztott egyetemi tanárként tevékenykedett. Négy éven át (2009-2013) volt a „Vidékfejlesztési MSc Szak” szakvezetője.

A tanszékre kerülve bekapcsolódott a „Közgazdaságtan”, és az ún. „Speciális kollégium” oktatásába. Később a Közgazdaságtan mellett előadta a „Vidékgazdaságtan”, a „Termelés-gazdaságtan”, a „Rendszerelmélet”, a „Kommunikáció” és a „Mérnöki etika” című tárgyakat is. Jelentős szerepet vállalt a „Közgazdaságtan” című diszciplína tantárgyi programjának az átdolgozásában. Az ennek alapján elkészült „Közgazdaságan” című tankönyv 1993-ban hallgatói nívódíjat kapott.

Szerepet vállalt a Kar PhD képzésében: az évek során több alkalommal volt vizsgabizottsági elnök, titkár, bizottsági tag, illetve opponens. Habilitációs eljárásokban elnöki, illetve titkári feladatot látott el. Több, mint 100 hallgatónak volt a diplomadolgozati témavezetője és számos hallgatója ért el kari és országos TDK-n jelentős sikereket.

Meghívott előadóként éveken keresztül oktatott az Apáczai Csere János Főiskolán, illetve a Széchenyi István Egyetemen.

2017-ben vonult nyugdíjba, több évtizedes munkája elismeréseként megkapta a Kar „Professor Emeritus”-a címet.

Emlékét az Óvári Gazdászok népes családja, tanítványai és tisztelői kegyelettel megőrzik.

Nyugodjék Békében.

Nyílt nap

A karon 3 alkalommal is lesz lehetőség személyesen megismerni képzéseinket és a hallgatóinknak kínált lehetőségeket:

Helyszín: Mosonmagyaróvár Lucsony u. 2.

Időpontok: 

2024. november 8. (péntek)

2024. december 13. (péntek)

2025. január 17. (péntek)

PontÓvár

PontÓvár egyetemi felkészítő:

https://felveteli.sze.hu/pontovar