Ilyen sajtok születnek a Széchenyi-egyetem üzemében

Forrás: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2024/02/ilyen-sajtok-szuletnek-a-szechenyi-egyetem-uzemeben

 

A hagyományokhoz visszanyúlva készítenek huszonegyedik századi sajtot, sok kísérletezés nyomán a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári üzemében. A tervek szerint az itt előállított tejtermékeket a bemutató üzletben értékesítenék.

sajtok.PNG

 

Az utóbbi években megtapasztalhattuk: a Széchenyi-egyetem és azon belül a mosonmagyar­óvári kar is nyit a hallgatókon túl a nagyközönség, a városlakók és turisták felé. Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka, hogy az óvári vár egyre több városi rendezvénynek is otthont ad. Azonban további tervek is vannak. Ezek egyikébe Hanczné dr. Lakatos Erika, az Albert Kázmér Mosonmagyar­óvári Kar innovációs dékánhelyettese avatott be.

– Fontos számunkra, hogy a képzéseink során a hallgatóink ne csak elméleti tudást, hanem kézzelfogható gyakorlatot is szerezzenek. Így 2020 decemberében létrehoztunk egy kis sajtüzemet, elsősorban azzal a céllal, hogy a hallgatói gyakorlatokat segítse, lehetőséget nyújtva az itt tanulóknak, hogy a tejfeldolgozást a nyerstej-átvételtől a sajt-, vaj- és joghurtkészítésig első kézből ismerjék meg. Időközben felmerült az igény, hogy az itt készített sajtokat egyetemi sajtokként értékesítsük. Az üzem tavaly szeptemberben kapott élelmiszer-előállítói engedélyt – tudtuk meg az élelmiszer-tudományi tanszék vezetőjétől.

Nyílt nap

A karon 3 alkalommal is lesz lehetőség személyesen megismerni képzéseinket és a hallgatóinknak kínált lehetőségeket:

Helyszín: Mosonmagyaróvár Lucsony u. 2.

Időpontok: 

2024. november 8. (péntek)

2024. december 13. (péntek)

2025. január 17. (péntek)

PontÓvár

PontÓvár egyetemi felkészítő:

https://felveteli.sze.hu/pontovar