Élményekkel, tudással és közösségi élményekkel gazdagodtak a IV. PontÓvár tábor résztvevői

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara idén immár negyedik alkalommal rendezte meg a PontÓvár – Út a felsőoktatásba élményalapú felvételi előkészítő programot. A nagy érdeklődés mellett zajló táborba ezúttal 34 résztvevő érkezett az ország különböző pontjairól, hogy betekintést nyerjen az agrár-felsőoktatás világába, megismerje a mosonmagyaróvári campus lehetőségeit, és élményszerű, gyakorlatorientált formában kapcsolódjon az agrár- és élelmiszertudományokhoz.

18_20260626_115109.jpg

A programsorozat célja, hogy a továbbtanulás előtt álló fiatalok testközelből tapasztalhassák meg, milyen sokszínű, innovatív és jövőorientált terület az agrárium. A hét során a résztvevők szakmai előadásokon, labor- és gyakorlati foglalkozásokon, üzemlátogatáson, valamint közösségi programokon vehettek részt.

A tábor első napja az ismerkedés, a közösségépítés és az egyetemi életbe való bevezetés jegyében telt. A résztvevőket Dr. Zsédely Eszter oktatási dékánhelyettes köszöntötte, majd a diákok megismerkedtek a Neptun és a SZElearning felületekkel, amelyek az egyetemi tanulmányok mindennapjaiban is fontos szerepet töltenek be.

 A második napon az Élelmiszertudományi Tanszék programjai kerültek a középpontba. A „Sweet Day” keretében a táborozók saját kezűleg készíthettek csokoládét és cukorkát, miközben betekintést nyertek az édességek előállításának technológiájába. A nap második felében a növényvilágé volt a főszerep: a diákok növényismereti foglalkozásokon, gyomnövény-felismerési gyakorlatokon, valamint gyümölcsfelismerő és érzékszervi bírálati feladatokon keresztül bővíthették tudásukat.

A harmadik nap a modern, fenntartható mezőgazdaság világába vezette be a résztvevőket. A Smart Farmon a diákok testközelből ismerkedhettek meg a precíziós gazdálkodás eszközeivel: drónbemutatón vettek részt, traktort vezethettek és bepillantást nyerhettek abba, milyen lehet a jövő mezőgazdasága. Délután az egyetem oktatóinak előadásai a talaj és a víz védelmére, a komposztálásra, valamint a fenntartható, „zöld” mezőgazdaság lehetőségeire irányították a figyelmet.

Csütörtökön a résztvevők a Bajcshal Kft. üzemébe látogattak el Kisbajcson, ahol megismerkedhettek a haltenyésztés és halfeldolgozás folyamatával, valamint bepillantást nyerhettek a hazai halgazdálkodás mindennapjaiba. A délutáni program az állattenyésztés izgalmas és sokszínű területeit mutatta be: Urbányi Béla professzor úr a Magyarországon élő halfajokról tartott előadást, míg Bana Bernadett tanárnő „Rovar, mint alapanyag” című előadásában a jövő egyik különleges fehérjeforrásával ismertette meg a fiatalokat. A résztvevők élő rovarokat is megfigyelhettek, a legbátrabbak pedig a rovaralapú kóstolót sem hagyták ki.

A hét végén a táborhoz idén is kapcsolódott a „Junior tudósok az Agráriumban” szakmai verseny, amelynek keretében a résztvevők öt előadást mutattak be. A diákok konferenciahangulatban prezentálták témáikat, majd kérdésekre válaszolva bizonyíthatták felkészültségüket és érdeklődésüket az agrárium iránt.

A PontÓvár program zárásaként a résztvevők online teszt keretében adtak számot a hét során megszerzett ismeretekből. A tábor azonban jóval több volt, mint felvételi előkészítő: új tudást, inspiráló találkozásokat, közösségi élményeket és számos új barátságot adott a fiataloknak.

Bízunk benne, hogy a résztvevők közül sokakkal hamarosan hallgatóként találkozunk újra Mosonmagyaróváron. Köszönjük minden diáknak, oktatónak és közreműködőnek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a IV. PontÓvár tábor emlékezetes és tartalmas élmény legyen.

Találkozunk jövőre, az V. PontÓváron!

 

További képek a rendezvényről:

1Campus_történeti projekt_1.jpeg Teambuilding.png 2Campus_történeti projekt_6.jpeg
3Campus_történeti projekt_10.jpeg 2Campus_történeti projekt_6.jpeg 10_DJI_20260624114155_0005_D.JPG
7_IMG_2889.JPG 8_IMG_2920.JPG 9_IMG_2926.JPG
14_PHBorbala.jfif 15_pinkegy.jfif 13_kornyezet.jfif
4_Bajcshal.jfif 5_Bajcshal2.jfif 6_Bajcshal3.jfif
12a_rovar.jpg 11a_halas.jpg 17_20260626_114807.jpg