Együttműködési megállapodást kötött Karunk és a Magyar Talajtani Társaság

EMÜ aláírás.pngDobos Endre Zsolt professzor, a Magyar Talajtani Társaság elnöke és dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor,
az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja. (Adorján András)

Ötödik alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a „Víz, amit akarunk” konferenciát július 2-án. Az „Egy élhető jövőért” mottó jegyében zajló esemény a víz mezőgazdaságban betöltött szerepét járta körül a talajgazdálkodástól és növénytermesztéstől kezdve az állattenyésztésen át az élelmiszeriparig, bemutatva azokat a megoldásokat is, amelyek hozzájárulhatnak a fenntartható mezőgazdasághoz és az élelmiszer-biztonság erősítéséhez.

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara és a Magyar Talajtani Társaság a talajtani oktatás, kutatás és társadalmi szemléletformálás erősítéséért. Az eseményen azt is bejelentették, hogy szeptemberben a mosonmagyaróvári karra érkezik a „Talaj a talpad alatt” című interaktív vándorkiállítás, amely közérthető módon mutatja be a talaj kialakulását, élővilágát és az élelmiszer-termelésben betöltött meghatározó szerepét, miközben felhívja a figyelmet megóvásának fontosságára.

Nyílt nap

2026.11.06. (péntek) 8:00-13:00 (Flesch Központ)
2026.12.11. (péntek) Campus, Lucsony u. 2.
2027.01.22. (péntek) Campus, Lucsony u. 2.
Bővebb információ: https://ovarikar.sze.hu/nyilt-nap