A Széchenyi István Egyetem stratégiai partnere Dél-Amerikában is debütált
Uruguay egyik legfrekventáltabb üdülőhelyén, Punte del Esté-ben rendezték az OVUM 2024-et, azaz a Dél-amerikai Baromfitenyésztők Szövetségének XXVIII. kongresszusát a Latin American Poultry Association (ALA) szervezésében november 12–15. között. A szakmai találkozó fajsúlyát fémjelzi, hogy az ország agrárminiszterének társaságában Uruguay elnöke, Luis Lacalle Pou is meglátogatta. Magyarországot a rendezvényen – egyedüliként – egyetemünk stratégiai partnere, a Bábolna Tetra Kft. képviselte.
A kongresszus helyszíne
A világkongresszusok évtizedek óta változatlanul a szakmai fejlődés és a legújabb innovációk bemutatkozásának fontos helyszínei; jelentőségük a digitális információáramlás erőteljes terjedése ellenére is megkérdőjelezhetetlen maradt. Ezt jelzi, hogy a rendezvénynek több mint 3500 regisztrált résztvevője volt a világ minden részéről, köztük nyolc magyar szakemberrel. A plenáris előadásokra egy 3500 fő befogadására alkalmas, impozáns csarnokban került sor. A szekcióelőadások négy, egyenként 5-600 ember befogadását lehetővé tevő teremben zajlottak, közöttük a kifejezetten takarmányozási kérdéseket taglaló „Nutrición" szekcióban.
Plenáris előadások
A kongresszus szakmai programja az ágazat valamennyi fontosabb területét érintette, így bemutatásra kerültek egyebek mellett az állategészségügy, az állatjólét, a takarmányozás, a genetika és reprodukció, az élelmiszer-biztonság, az ökonómia, a képzés és szaktanácsadás, valamint a hús- és tojásminőség aktuális kérdései is.
Tekintettel a rendezvény globális jellegére, a megvitatott témák a világ valamennyi intenzív baromfitenyésztéssel foglalkozó országában aktuálisak. Az elhangzott új információk hozzájárultak az ágazat hatékonyságának „finomhangolásához”, különös tekintettel a minőségi élelmiszer-alapanyagok biztonságos előállításához és azok környezeti lábnyomának csökkentéséhez.
A több mint 7000 négyzetméteres kiállítási területen elhelyezkedő csaknem 200 standon termék- és technológiabemutatókkal, valamint a legújabb szakmai információkkal várták a látogatókat.
A Punta del Este Kongresszusi Központ minden szegletében érezhető volt a latin-amerikai baromfiágazat egységének szelleme, a két kongresszusi pavilon valamennyi standján intenzív üzleti tárgyalások és baráti találkozók zajlottak.
Üzleti tárgyalások stratégiai partnerünk standján
A távolabbi földrészekről érkezőknek különösen megnyugtató és egyúttal biztató volt hallani, hogy világ növényi- és állatifehérje-előállításának egyik fő centrumában ugyanazon szakmai kérdések foglalkoztatják a termelési lánc különböző szintjeinek aktív szereplőit – így a kutatókat is – mint Európában vagy Magyarországon. Ez a kijelölt saját haladási irányunk megalapozottságát is visszaigazolta, de egyúttal azt is jelenti, hogy a tervezett célirányos egyetemi/kari infrastruktúrafejlesztéseink megvalósulásuk esetén jó lehetőséget kínálnak a szakmai „óceánjáró” fedélzetén folyó kísérletes kutató-fejlesztő munkában való aktív részvételre, ami különösen inspiráló lehet fiatal, fejlődésre/fejlesztésekre fogékony munkatársaink számára.
A rendezvény sikeres megrendezését több mint 100 világviszonyban is ismert/elismert cég támogatta.
Stratégiai partnerünk csapata
A kongresszuson egyetemünket – a magyar delegáció tagjaként – Prof. Dr. Tossenberger János, az AKMK Állattudományi Tanszékének munkatársa képviselte.