Doktorokat avattak és rangos díjakat adtak át a Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napján
Az Akadémiai Nap minden évben a Széchenyi István Egyetem legrangosabb ünnepsége névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából. Az intézmény idén szeptemberben az árvízi védekezés miatt elhalasztotta az eseményt, így azt november 22-én tartották meg. A rendezvényen doktorokat avattak és rangos elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez.
A Széchenyi István Egyetem nemcsak képzéseivel és kutatásaival vesz részt a régió életében, de felelősséget vállal a helyi közösségért is. A szeptemberi árvíz idején az intézmény több száz magyar és nemzetközi önkéntes hallgatója és munkatársa segítette az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkáját, a győri campus kollégiumában pedig szállást biztosított az ország más területeiről érkezett vízügyi szakembereknek. A védekezés elsődlegessége miatt elhalasztott Akadémiai Napot november 22-én rendezték meg.
„Intézményünk ereje abban az egyedülálló közösségben rejlik, amit valamennyi díjazottunk kimagaslóan értékes tevékenységével példáz. Mindez lehetővé teszi, hogy magas színvonalú képzésekkel, kutatásokkal, innovációkkal erősítsük a térség versenyképességét”
– fogalmazott köszöntőjében prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. Beszédében visszatekintett az elmúlt évre, amelyben elkészült a Győri Innovációs Park első üteme, Zalaegerszegi Innovációs Parkja és MedTech Egészségtechnológiai Campusának első épülete.
Mint mondta, az intézmény teljesítménye három szempont szerint mérhető: egyrészt a nemzetközi világranglistákon elért helyezésekkel; másrészt azzal, hogy hány tudomány- és szakmai területen tölt be az egyetem meghatározó szerepet a világban, harmadrészt pedig a professzori kiválósággal.
„A Times Higher Education interdiszciplináris tudományos rangsorában egyetemünk a világ 600 legjobb universitasa között szerepel, hazánkban pedig a harmadik legjobb felsőoktatási intézmény. Büszkék vagyunk arra, hogy egyetemünk ma már nyolc jelentős nemzetközi ranglistán szerepel”
– mondta. A rektor a hallgatói eredmények közül kiemelte, hogy világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét a SZEnergy hallgatói csapat idén harmadszor nyerte meg világcsúccsal, nagy fölénnyel megelőzve Európa legjobb műszaki egyetemeit. Hozzáfűzte, a professzori kiválóságra példa, hogy az egyetemnek jelenleg öt olyan kutatója is van, aki a tudománymetriai rangsorban szakterületén a világ legjobbja vagy legjobbjai közé tartozik.
Díjak és elismerések
A köszöntő után az egyetem rangos elismeréseinek átadása következett.
A Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napján az Albert Kázmér Mosonmagyaróvár Kar több kollégájának munkáját is elismerték.
Címzetes egyetemi docensi címet vehetett át dr. Drucskó Zoltán, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinet titkára.
Kiváló Mentor díjat vehetett át Vitinger Nikoletta, az Oktatásszervezési Igazgatóság Mosonmagyaróvári Tanulmányi Osztályának szakreferense.
Az intézmény Kiváló munkatárs címet adományozott Keil Krisztina Juditnak és Lovász Csaba Gyulának, az Uni-Famulus Kft. mosonmagyaróvári munkatársainak.
Doktorrá avatás, habilitáció
A Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolából Kádár Róbert Szilárd, Posgay Miklós Marcel és Vörös Levente tehette le doktori esküjét.
Az Egyetemi Habilitációs Tanács döntése alapján a habilitációs eljárás követelményeinek eleget tett Dr. Zsédely Eszter és Dr. Gombkötő Nóra.
Az díjakhoz, elismerésekhez szívből gratulálunk, további sikereket, jó egészséget kívánunk!
Forrás: https://uni.sze.hu/post/doktorokat-avattak-%C3%A9s-rangos-d%C3%ADjakat-adtak-%C3%A1t-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n-egyetem-akad%C3%A9miai-napj%C3%A1n?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR3udysm1Wj4lJWKIy68DtarGb4WI74jfXjK0fmE5DsgsXXP9pG_uvGAvw0_aem_y_Xy0dm3wRrfCA1_LHFfxw