Az interneten böngészgetvén, véletlenül bukkantam a Mosonvármegye című közéleti lapban a tudósításra: „…A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar történetéhez szorosan kötődő intézmény, a nagy múltú mosonmagyaróvári lovasiskola alapításának 60. évfordulója alkalmából, a lovasiskola első vezetője, Prutkay János példamutató emberi hozzáállása és kiemelkedő szakmai tevékenysége előtt tisztelegve koszorúzással egybekötött megemlékezés keretében ünnepeltek az egykori tanítványok, családtagok és tisztelők a minap…” A tudósítás keltezése 2023. november 22. Ezt olvasván jutott eszembe, hogy van nékem egy ennél sokkal régebbi – 55 esztendős – 1969. január 16-i beszámolóm ugyanerről a témáról. Abból az időből, amikor a felsőoktatási intézmény neve még Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola volt, a lovasiskolát pedig a (már jó ideje nem létező, ám évtizedekig nemzetközi hírű) Lajta-hansági Állami Gazdaság alapította. Íme az 55 évvel ezelőtti írás:  

«Galgóczit negyvenöt tavaszán Balatonberényben találták meg. Éppen szántott. Csak hosszas rábeszélés, alkudozás után sikerült Pestre vinni. Galgóczi az egyetlen versenyparipa volt, amely a II. világháborút túlélte. 

Fiával találkoztam Mosonmagyaróváron. Kilenc esztendős. Magas, izmos, hétéves korában Európa-bajnokságot nyert Salzburgban. Még abban az évben megnyerte a szlovák és a magyar nemzeti bajnokságot is. Tavaly az országos bajnokságon több mint tíz első díjat, illetve helyezést szerzett. Nemrég jött meg Cowentry-ből, kék szalagot hozott magával az Európa-bajnokságról…

Télen is felejthetetlen

Lovasiskola, Mosonmagyaróvár. Hat évvel ezelőtt a város törmelék-lerakóhelye volt, környékén bombatölcsérek és egy romos istálló. Súlyos százezrekért korszerű lovasiskolát teremtett itt a Lajta-Hansági Állami Gazdaság.

Télen is gyönyörű út vezet odáig, végig a vár, a főiskola mellett, a Lajta partján. Büszkén kalauzol a helyiségekben Pruttkay János, a lovasiskola vezetője, a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola gyakorlati lóismeret-előadója.

– Hallgatóinknak, fiúknak, lányoknak egyaránt meg kell tanulniuk lovagolni, fogatot hajtani. Lóval mély sárban, nagy hóban, éjjel-nappal biztonságosan közlekedik az ember. Tanulékony, hűséges állat, kitűnő segítőtárs.

Most huszonnégy általános és középiskolás fiatallal foglalkozik az iskola vezetője. Közöttük három országos hírre tett szert: Nagy Tamás mosonmagyaróvári és Pruttkay Zoltán győri gimnazista, valamint Kovács Gyula, a lovasiskola abrakmestere.

Barátkozó szarvasok

– Edzéseink, lovassétáink a Duna-partra vezetnek – beszéli az iskolavezető. – Felejthetetlen élmény a növendékeinknek, amikor a havas erdőben, a Csikótanya környékén egy-egy szarvascsordával találkozunk. A múltkor nyolcvan szarvast, őzet számoltam össze. Akár megsimogathattuk volna őket.

– Néhány hónap után már elválik, hogy kiből lesz lovas, sportoló – folytatja Pruttkay János. – Bátorság, szorgalom, kemény izmok, kitartás kellenek ehhez a sporthoz. Ha valaki fél év után is megmarad a nyeregben, szenvedélyévé válhat a lovaglás. Nemcsak fiú, hanem lány versenyzőink is vannak: Szajkó Eta, Széles Zsuzsa. Katonás rend, fegyelem szükséges ehhez a versenyhez. A hat év alatt egyetlen kéztörést írtam az edzésnaplóba…

Öregfiúk találkozója

Sokat áldoz a Lajta-Hansági Állami Gazdaság, a MEDOSZ (Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari, Vízügyi és Vendéglátó Dolgozók Szakszervezete)  sportegyesület és a főiskola a lovasiskolára. A mosonmagyaróváriak hozták vissza a divatba a hagyományos versenylóvas-öltözéket: a piros kabátot, a krémszínű nadrágot és a fekete sapkát.

Lóutánpótlás: a lóversenypályáról kiöregedett, három-négyéves paripákat kapják meg a lovasiskolák. Így került Mosonmagyaróvárra Imperial unokaöccse, Incidens telivér is. És a mosonmagyaróvári istállóból távozott külföldre az NSZK-bajnok Bátor és az osztrák reménység, Doboz.

– Mondják, lovasnemzet a magyar, sportolói azonban még sincsenek a világ élvonalában – komorodik el az iskolavezető. – Miután megteremtettük világhírű méneseinket, a legjobb versenylovak előbb-utóbb gazdát cserélnek, s külföldi színekben nyerik a nemzetközi versenyeket. Bár lóra termett a magyar, elsősorban lótenyésztéssel szerez magának elismerést.

Persze, edzésmódszereinkre, pályáinkra, felnövő versenylovasainkra is büszkék lehetünk. Rendszeresen Mosonmagyaróvárott készülnek az olimpiára és a bajnokságokra az osztrák és a csehszlovák öttusázók. Másfél éve ott találkoztak az egykori olimpiai bajnokok, az „old boy”-ok (35–62 év közöttiek), akik dicsérettel végiglovagolták a legnehezebb terepet.

És nyaranta egyre több külföldi vendég keresi fel a lovasiskolát, hogy évről-évre visszatérve hódoljon szenvedélyének.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)